Az
Alkotmánybíróság bírói kezdeményezés alapján megsemmisítette
egy önkormányzati rendelet mellékletének azon pontját, amely
meghatározta a mozgóbolti árusításra vonatkozó díjtétel napi
összegét, mivel az egyértelműen hátrányosabb volt, mint az
árusító fülkék elhelyezésének díja: több mint kétszázszoros
eltérést mutatott.
A közterületi értékesítés a közterületen végzett kiskereskedelmi tevékenység, a közterület-használati díj a közterület használatának ellenértéke. A díjnak alapvetően olyan tényezőkhöz kell igazodnia, mint például a terület nagysága, a településen belüli elhelyezkedése, a használat módja, időtartama. Alkotmányosan nem indokolható a közterület-használati díjat olyan szempontokra alapítani, amelyek a közterület használat értékével nincsenek összefüggésben. Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban is rámutatott már arra, hogy a közterület-használat díjának olyan szabályozása, amely a szolgáltatástól független szempontok alapján kirívóan magas díjfizetési kötelezettséget ír elő egyes vállalkozókra, önkényes, ezért alkotmányellenes.
Az önkormányzat tulajdonában álló közterületek használatára vonatkozó szabályok és díjak megállapítása a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozik. A díj nincsen központilag meghatározva, önkormányzatonként eltérő lehet, azonban nem szakadhat el attól az alapelvtől, hogy a gazdasági szolgáltatás értékét hivatott kifejezni.
A
határozat teljes szövege elérhető az Alkotmánybíróság
honlapján (alkotmanybirosag.hu). A határozathoz dr. Salamon László
alkotmánybíró párhuzamos indokolást csatolt.
(Címfoto: gorongystreetfood.hu)