A nyitó plenáris ülésen dr. Polt Péter legfőbb ügyész (képünkön) beszélt a rendkívül gyorsan változó társadalmi, gazdasági politikai körülmények azon hatásairól, amelyekkel a hazai törvényalkotásnak és jogalkalmazásnak szembe kellett nézni az elmúlt majd' tíz év során.
Kiemelte: a jogban vannak látszólag megdönthetetlen dogmák, azonban a változó világ és változó körülmények azonban olykor ezek felülvizsgálatára késztetik a jogászokat.
A hagyományos, majdhogynem teljes mértékben elfogadott szabályozásokat az utóbbi tíz-tizenöt évben átvizsgálták, új jogintézmények jöttek létre, új módon kell megközelíteni a jogalkalmazást – húzta alá. Hozzátette: ez hallatlan sok munkát és még nagyobb felelősséget ró mindenkire, aki ebben a szakmában dolgozik, ami nem csupán szakma, hanem hivatás is. Ez pedig magas szintű gondolkodást igényel, és színvonala az egész életünket befolyásolja.
A jogászgyűlés lehetőséget ad arra, hogy „megvizsgáljuk, hol tartunk, mik a változó körülmények, és hogyan kell reagálnunk rájuk – hangsúlyozta. Leszögezte, hogy minden változási késztetés mellett és ellenére vannak olyan szakmai elvek, amiket soha nem szabad szem elől téveszteni.
Platónt idézte: „a valaha létezett legfontosabb igazság eszme, hogy mindenki érdeme szerint kell részesüljön mindenből.” Hozzátette: „Nekünk, jogászoknak ezt az utóbbi elvet mindenkor szem előtt kell tartanunk, és ha ezeket az elveket megtartjuk és figyelünk a kihívásokra, a társadalom nem járhat rosszul – zárta nyitóbeszédét a legfőbb ügyész.
Foto: Panpress