A Zala Megyei Területi Ügyvédi Kamara által is támogatott endezvény első részében a hatvan évvel ezelőtt, a
Keszthelyi Ügyvédi Munkaközösséget alapító dr. Dér Ferenc, dr. Kenéz József, dr. Medgyasszay Béla, dr. Pintér István, dr.
Szabó Sándor, dr. Szollár László emlékét idézik fel dr. Iglódi Endre helyi ügyvéd, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökségi tagja (az esemény szervezője). Majd az alapítókra emlékeznek a kortársak: dr. Szabó Gyula (77, Keszthely) nyugalmazott megyei bírósági elnökhelyettes és járásbírósági elnök, valamint dr. Szabó Gyula (85, Veszprém) ügyvéd, a Veszprém megyei Ügyvédi kamara nyugalmazott, örökös tiszteletbeli elnöke, aki 1959-ben ügyvédjelöltként kezdte szakmai pályáját Keszthelyen, illetve dr. Bodnár János (92) a Keszthelyi ÜMK egykori vezetője.
A szakmai tanácskozáson Elektronizáció az ügyvédség életében címmel a téma ismert nemzetközi és hazai szaktekintélye, dr. Homoki Péter budapesti ügyvéd (lásd a cikk végén a videot), Az új Ügyvédi tevékenységről szóló törvényről, valamint a Magyar Ügyvédi Kamara újonnan megalkotott szabályzatairól tart konzultációval egybekötött előadást dr. Baranyi Bertold budapesti ügyvéd, a BÜK és a MÜK kodifikációs tanácsadója (képünkön).
Bár helyi rendezvényről van szó, mindazonáltal nagyon fontosnak tartjuk részben hivatásrendünk általános értékeinek felidézését egy város híressé vált egykori ügyvédi közössége évtizedeinek tanulságain át. Másfelől: a két legautentikusabb hazai fiatal szakértő segítségével olyan egyetemes, hazai témákban mélyedünk el, amelyek messze túltekintenek városi, megyei határokon s az ügyvédség országos problémáira keresik a választ - nyilatkozta lapunknak dr. Török Ferenc, a Zala Megyei Ügyvédi Kamara elnöke, a Magyar Ügyvédi Kamara titkára s elnökségének tagja.
A rendezvényre a szervezők meghívták
- dr. Havasiné dr.Orbán Máriát, a Győri Itélőtábla volt elnökét,
- dr. Makai Lajost a Pécsi Itélőtábla elnökét, a Magyar Bírói Egyesület elnökét,
- dr. Havasi Dezsőt, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese, a Győr-Moson- Sopron Megyei Ügyvédi Kamara elnökét.
- dr. Varga Attila a Veszprém Megyei Ügyvédi Kamara elnökét.
Az esemény fővédnöke dr. Bánáti János a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke.
A rendezvény időpontja: 2018. június 1. 10 óra
Helyszín: Keszthely, Polgármesteri Hivatal (Fő tér), Díszterem
A rendezvényre minden ügyvédkollégát szeretettel hív és vár a rendezőség.
Hogyan áll az ügyvédség az elektronikus kapcsolattartással? - ízelítő dr. Homoki Péter márciusi előadásából
Az elektronikus kapcsolattartás és annak anomáliái címmel tartott előadást 2018. március 5-én dr. Homoki Péter az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület (ÜDE) által rendezett nyílt vitafórumon a Budapesti Ügyvédi Kamara dísztermében.