Az előzményeket összefoglaló korábbi közleményünk ide kattintva olvasható.
Az elfogadott Btk.-passzus úgy szól,
hogy a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni
bűncselekmény elkövetőjét, ha a tettét 18 évnél fiatalabb
sérelmére követte el, végleges hatállyal el kell tiltani minden
olyan foglalkozástól vagy tevékenységtől, amelynek során 18
évnél fiatalabb nevelését, felügyeletét, gondozását,
gyógykezelését végzi, illetve egyéb hatalmi vagy befolyási
viszonyban áll vele. A törvénykönyv jelenleg csak lehetőséget
ad rá, de nem teszi kötelezővé a foglalkozástól eltiltást.
A kiskorú veszélyeztetése bűncselekményt elkövetőket szintén el kell tiltani az ilyen foglalkozásoktól és tevékenységektől, de különös méltánylást érdemlő esetben az eltiltás kötelező alkalmazása mellőzhető.
A törvénymódosítás december 1-jén lép hatályba.
A fideszes előterjesztők - Répássy Róbert, Németh Szilárd, Selmeczi Gabriella és Horváth László képviselők - szerint - idézi az MTI - a foglalkozástól való végleges eltiltás erősíti az elrettentésre vonatkozó szándékot, valamint a kiszolgáltatott, illetve védekezésre képtelen gyermekek védelmét is.
"Ezeknél a különösen visszataszító, gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményeknél mind az elrettentés, mind pedig a fokozott védelem a társadalom egészének egyetértésével találkozik" - írták indoklásukban.