Az országos jelentkezéseknek ez 70%-át teszi ki. A Budapesti Ügyvédi Kamarába 1400 telefonhívás érkezett, ennek kb. 70 százalékát tudták az ügyintézők fogadni és megválaszolni. Számítva erre a csúcsra, a kamara időben kiépítette a jogtanácsosi tájékoztató honlapot és hírlevelet, amelyek átvették a kommunikációs teher nagyobb részét.
Az állami közigazgatás adatkapcsolatai még nem tudták a jogalkotó által megálmodottan, robotizáltan támogatni a BÜK rendszerét. Ez alól az IM Cégszolgálata és az OBH civil nyilvántartása volt a kivétel.
A NISZ által üzemeltetett AVDH csak október folyamán került tesztelt állapotba, ez a hónap első felében kamarai tapasztalatzok szerint némi lassulást okozott. Még 6-8 állami közigazgatási adatbázissal kell online adatkapcsolatot felépíteni. A BÜK által kiépített modern, könnyen kezelhető és gyors folyamatvezérlés zökkenőmentesen ekkor tud interoperábilis környezetben működni.
Mint már köztudott a törvény alapján: a kamarai jogtanácsosok 2018. január 1-je után kizárólag munkáltatóikat (és azok cégcsoporti tagjait) képviselhetik, eseti megbízás alapján nem vállalhatnak feladatot, az ügyvédi praxisok számára tehát nem jelentek konkurenciát. "A BÜK az ő érdekeiket is védeni és képviselni fogja. Fogadjuk őket kollegiális barátsággal. Együtt erősebbek leszünk" – írta a BÜK hírlevele.