Terítékre került egyebek mellett az egységes országos tagdíjszabályzat, a hatósági ügyintézési, okiratszerkesztési, névhasználati, irodamegfelelőségi szabályzatok tervezete is.

A vitát követően kialakított, igen jelentős változásokat tartalmazó szabályzat-javaslatokat ez év november 20-ülésén a Magyar Ügyvédi Kamara száz tagú Teljes Ülésének (választmányának) kell elfogadnia.

Ezt követően a szabályzatokat az igazságügyi tárca törvényességi szempontok szerint teszi vizsgálat tárgyává, azaz az IM miniszterének jóvá kell azokat hagynia.

Előre láthatóan tehát az önszabályozási folyamat több szakaszban valósul majd meg, és feltehetően csak a következő év első negyedévében ér véget.