Körlevelében a MÜK elnöke jelzi, hogy a döntésre jogosult elnökség elé a következő javaslatot fogja előterjeszteni: a törvényben meghatározott keretek között az ott meghatározott minimumra, tehát a tagdíj negyedére, azaz 25%-ára tart igényt a MÜK, mert az eddigi, mindenki előtt közismert "takarékos, hivalkodást mellőző gazdálkodást kívánjuk folytatni, bízva abban, hogy a hihetetlen mértékben megnőtt adatkezelési és az ebből is eredő - a MÜK-re különösen is vonatkozó - informatikai, fejlesztési kötelezettségeknek így is eleget tudunk tenni" .

Egy korábbi, a Budapesti Ügyvédi Kamara elektronikus hírlevelében megjelent közlemény alapján már foglalkoztunk a kérdéssel ( ide kattintva olvasható). Az ezekben a közleményekben megjelent adatot pontosítja most idézett körlevelében a MÜK elnöke.