A tádzsikisztáni
ügyvédek zaklatása, megfélemlítése és bebörtönzése című
jelentés egy sor olyan elnyomó kormányzati taktikát leplez le,
amelynek célja, hogy megfélemlítse, elhallgattassa és
ellehetetlenítse az ügyvédeket pusztán azért, mert a munkájukat
végzik. Az elmúlt két év során az engedéllyel rendelkező
ügyvédek száma több mint a felével csökkent – írta
közleményében az Amnesty International.
“Egy országban, ahol az alapvető szabadságjogok is alig léteznek, ahol a kormány kritikusait bezárják és ahol a független sajtót elhallgattatják, az ügyvédek – elsősorban az emberi jogi ügyvédek – létfontosságúak a megvádolt emberek jogainak a védelmében.” - mondta Denis Krivosheev, az Amnesty International európai és közép-ázsiai igazgatóhelyettese (képünkön).
“A kormány most minden figyelmét az ügyvédekre fordítja, és olyan támadást vezényel ellenük, amely miatt drasztikusan csökken a számuk és veszélybe kerül a függetlenségük. A támadás azokat éri, akik nem törődve a lehetséges bebörtönzéssel tovább folytatják a munkájukat.”
2015 novemberében úgy változtattak a meglévő szabályokon, hogy az ügyvédi engedélyek feletti kontroll ismét az igazságügyi minisztériumhoz került. 2015-ben az engedéllyel rendelkező ügyvédek száma még 1200 volt, ma alig 600.
Azok az ügyvédek, akiknek az ügyfeleit “extrémizmussal” vádolták meg, maguk is az állami elnyomás áldozataivá váltak: bosszúból sokukat vették őrizetbe és ítélték hosszú börtönre tisztességtelen tárgyalások után. A tádzsikisztáni biztonsági erők és helyi hatóságok az ügyvédek családjait sem kímélik, a hozzátartozókat és rokonokat is zaklatják és megfélemlítik.
Buzurgmekhr Yorov (baloldali képünkön) és Nuriddin Makhkamov (jobboldali képünkön) ügyvédek 2015 szeptemberében olyan embereket képviseltek, akik a nemrégiben betiltott Iszlám Reneszánsz Párt tagjai voltak. Jelenleg mindketten börtönben vannak, alig láthatják a családjukat, miután fejenként több mint 20 év börtönt kaptak terrorizmussal összefüggő vádak miatt.
Letartóztatásuk után néhány kollégájuk felkészült Yorov és Makhkamov védelmére. Egyikük, Muazzamakhon Kadyrova vállalta a védelmüket, de miután kiderült, hogy le akarják tartóztatni, elmenekült az országból.
“Ezek az esetek mindennél jobban jelzik, hogy a tádzsikisztáni ügyvédek milyen veszélyek között végzik a fontos és legitim munkájukat, amikor olyan embereket védenek, akiket a hatóságok nemzetbiztonsági veszélynek tekintenek.” - mondta Denis Krivosheev.
“Az Amnesty International felszólítja a tádzsikisztáni hatóságokat, hogy engedjék szabadon a tisztességtelen eljárások során bebörtönzött újságírókat, és vizsgálják felül azokat a szabályokat, amelyek miatt több mint az ügyvédek fele vesztette el az engedélyét.
A hatóságoknak tiszteletben kell tartaniuk az emberi jogokat. Minden ügyvédnek joga van, hogy félelem és megtorlás nélkül végezhesse a munkáját az országban.