A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nevében
illetéktelenek küldenek olyan elektronikus értesítéseket,
amelyben azt közlik, hogy túlfizetésük keletkezett. Ezután egy
online elérhető oldalra irányítják át az ügyfelet, azt a
látszatot keltve, hogy annak kitöltésével visszaigényelhetik –
a valójában egyáltalán nem létező – többletet. Az oldal bár
hasonlít a hatóság honlapjára, ez pusztán a megtévesztést
szolgálja, ráadásul bankszámlákra, bankkártyákra vonatkozó
bizalmas adatokat is kér.
A NAV ilyen módon soha nem küld értesítést és soha nem kér bankszámlára, vagy bankkártyára vonatkozó bizalmas adatot!
A NAV arra kéri, hogy ha ilyet tapasztal, haladéktalanul tegyen bejelentést bármelyik igazgatóságán, ügyfélszolgálatán és semmiképpen se adja meg adatait a csalóknak, mert az ebből eredő kellemetlenségekért a NAV nem vállal felelősséget!
A NAV kizárólag ügyfélkapun, postai úton, illetve folyószámla-kivonaton értesíti az adózókat a túlfizetésekről.