Az államtitkár a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar és a Bírósági Végrehajtók Nemzetközi Szervezetének (UIHJ) A végrehajtó szerepe az igazságszolgáltatás hatékony működésében című tanácskozást megnyitó beszédében - a bírósági végrehajtói karnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint - azt mondta: Magyarországon intenzív jogalkotási előkészítő munka folyik a végrehajtási eljárás szabályozásának megújításáért.
Az államtitkár közölte: az új szabályozás kialakításánál a minisztérium kiemelt figyelmet fordít a hitelezői és az adósi érdekek közötti egyensúly megteremtésére.
Az igazságügyi tárca jogalkotással foglalkozó munkatársai is részt vesznek a szakmai rendezvényen, így az ott ismertetendő nemzetközi trendeket, a gyakorlatban bevált modelleket be tudják építeni a készülő magyar szabályozásba - mondta Völner Pál.
Szólt arról is, hogy a bírósági végrehajtói kar vezetőivel a közelmúltban konstruktív szakmai párbeszédet sikerült kialakítani, amely megfelelő alapot nyújt ahhoz, hogy a végrehajtók érdekképviselete a jogalkotásban is jelen lehessen.