A könyvben szereplő sorsok mind igaz
történetek, a 2015-ös Levélíró Maraton tíz esetét mesélik
el. Az igazságtalanul bebörtönzött, megkínzott vagy halálra
ítélt áldozatokat a kampány során emberek milliói támogatták
petíciójukkal és leveleikkel. A könyv ötlete azért született
2014-ben, hogy egy új eszközzel, a szépirodalommal harcoljon a
szervezet az emberi jogokért.
Kiemelkedő siker volt 2015 júniusában, hogy kegyelmet kapott a megkínzott Moses Akatugba – akit három mobiltelefon ellopásáért jogtalanul halálra ítéltek – azt követően, hogy az Amnesty International támogatói a világ minden tájáról összefogva intenzív kampányt folytattak a szabadon engedéséért. Összesen több mint 800 ezren léptek akcióba a világ minden részéről és kérték Niger Delta kormányzóját, Emmanuel Uduaghant, hogy törölje el a férfira kiszabott halálbüntetést.
Az antológia először éppen ekkor, 2015 júniusában jelent meg, tíz kortárs magyar író egy-egy novellájával. Az idei kötetben tíz újabb szerző ezúttal is valóságos esetek nyomán írta meg történetét. Ismert és nagyra becsült alkotók fogadták el a felkérést: Benedek Szabolcs, Kiss Noémi, Kondor Vilmos, Mán-Várhegyi Réka, Németh Gábor, Papp Sándor Zsigmond, Péterfy Gergely, Szécsi Noémi, Térey János és Tompa Andrea.
A tavalyi kötet szerzői Dragomán György, Gerlóczy Márton, Karafiáth Orsolya, Kemény Zsófi, Kiss Tibor Noé, Maros András, Parti Nagy Lajos, Simon Márton, Tasnádi István és Vámos Miklós voltak.
Bemutató június 10-én, pénteken 18 órakor a Margó Irodalmi Fesztivál-on, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A POSZT idején, június 14-én Görföl Balázs, a Jelenkor folyóirat szerkesztője beszélget a Tíz igaz történet két kötetéről Kiss Tibor Noéval és Tompa Andreával (Trafik Pécs).
A VOLT Irodalmi Sátorban Czinki Ferenc (JAK) beszélget a Tíz igaz történet 2. megjelenéséről Jeney Orsolyával, az Amnesty International Magyarország igazgatójával június 30-án, 17 órakor Sopronban.
A könyv megvásárlásával az olvasó az Amnesty International Magyarország munkáját, az emberi jogok védelmét támogatja. A kötet itt előrendelhető: http://bit.ly/Amnesty-TízIgazTörténet2