A versenyzők számára megtisztelő volt, hogy a fővédnökséget ismételten elvállalta dr. Áder János köztársasági elnök, a védnökségét pedig dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, és dr. Sárközy Tamás, a Magyar Jogász Egylet elnöke.


A résztvevők között alkotmánybíró is volt, a mezőny zöme elsősorban ügyvédekből állt.

Magát a küzdelmet két fordulóban rendezték meg, az éles versenyhelyzet ellenére a szokásos baráti légkörben.

A profi rendezésért köszönet illeti a Magyar Bridzs Szövetséget, amely a verseny lebonyolításának együttműködő partnere volt.

A szervezésben dr. Horváth Orsolya, dr. Halmos Tamás, dr. Berényi András és dr. ifj. Vég Tibor vettek részt.

Az első három helyezett páros következő volt :

  1. Kádár Kinga – Hajdók János
  2. Retteghy István- Torday Kálmán
  3. Zsögöny Ilona- Stogicza Imre


Ez a verseny (a hír értékéből az sem von le semmit, hogy az esemény 2015. novemberében ment végbe; hát igen, a hírek néha ólomlábakon jutnak elhozzánk...) immáron hagyományosnak mondható, a résztvevők száma 40 fő volt, ami a rendezők szerint igazán nem kevés, de remélik, hogy a létszám tovább bővül.