A határozat

A Niedermüller Péter (S&D), Szanyi Tibor (S&D) és Jávor Benedek (zöldek, magyar) nevével jegyzett és a plenárison megszavazott határozat-tervezet szerint a Bizottságnak meg kellene vizsgálnia, hogy a magyar kormány intézkedéseinek együttes hatása rendszerszinten rontott-e a magyarországi demokrácia állapotán. A határozat által kért eljárás még nem lenne azonos a „7. cikként" elhíresült formális EU-eljárással, hanem az annak „előszobájaként” ismert európai bizottsági jogállamisági mechanizmus Magyarország kapcsán történő beélesítését vonhatná maga után.

Az EP plenárisa a június 10-i plenárisán már fogadott el a magyarországi jogállamisági helyzet kapcsán egy olyan határozatot, amelyik a magyarországi helyzet formális megvizsgálását kérte a Bizottságtól, ám a brüsszeli testület november elején válaszul arról tájékoztatta a Parlamentet, hogy nem lát rendszerszintű kockázatot a jogállamiság érvényesülésére Magyarországon.

Ugyanezt a véleményt december 2-án – az akkor tartott újabb plenáris „magyar-vitán” tett felszólalásában – Vera Jourová igazságügyi biztos is megismételte, megerősítve, hogy ami jogsértés Magyarországon adódik, az szektorális jellegű, és kötelezettségszegési eljárások keretében kezelni lehet őket.

A mostani EP-határozat mindezekre is reagálva úgy véli, hogy a Bizottság megközelítése "a jogszabályok marginális, technikai vonatkozásaival foglalkozik, figyelmen kívül hagyja a tendenciákat, az ismétlődő mintákat és az intézkedéseknek a jogállamiságra és az alapvető jogokra gyakorolt együttes hatását".

A parlamenti állásfoglalás élesen bírálja a menekültpolitikában alkalmazott magyar gyakorlatot, mint amely úgymond „rendkívüli módon megnehezítette a nemzetközi védelemhez való hozzáférést” Magyarországon. A határozat szerint a szabályok „indokolatlanul kriminalizálták a menekülteket, migránsokat és menedékkérőket”, és nehezményezi a migráns-kérdés kormányzati kommunikációját, így azt, hogy a migránsok problémáját „biztonsági kockázatokhoz kapcsolja”.

A határozat egyúttal visszautal arra, hogy mindezeket a magyar kormányzati intézkedéseket korábban más lépések is megelőzték, amelyek nyomán összességében úgymond „nagymértékben rendszerszinten romlott a helyzet a jogállamiság és az alapvető jogok” tekintetében. A képviselők szerint az ilyen formán károsan érintett területek között van a véleménynyilvánítás szabadsága, a tudományos élet szabadsága, a migránsok emberi jogai, a civil szervezetek szabad működése, a kisebbséghez tartozó személyek jogainak szavatolása, az alkotmányos rendszer működése, vagy például az igazságszolgáltatás függetlensége.

Az EP határozata nem jogalkotás-jellegű, azaz nincs a tagországokra, vagy a Bizottságra kötelező hatálya. Az utóbbi annyiból lépéskényszerbe kerül, hogy kénytelen lesz reagálni az EP felkérésére, ez azonban – megfelelő indoklással – lehet elutasító is, miként az történt a júniusi felkérésre válaszul.

Az elfogadott EP-állásfoglalás azzal igyekszik mindennek elébe menni, hogy figyelmeztet: amennyiben az EU nem cselekszik, ezzel elősegíti, hogy más tagországokban is a jogállamiságot kockáztató jelenségek adódjanak.

A néppárti magyar képviselőcsoport reakciója: "bosszú..."

Az EP néppárti frakciójának magyar képviselőcsoportja szerint az EP-határozat "bosszú a kvóták (magyarországi) elutasítása miatt". „A liberálisok, a szocialisták, a kommunisták és a zöldek a határozott magyar bevándorlás-politika, a korlátlan bevándorlás és a tömeges betelepítés elutasítása miatt támadják” Magyarországot – áll a Fidesz-KDNP képviselők közös nyilatkozatában, amely egyúttal összefüggést lát a mostani EP-határozat és az Európai Bizottság azon döntése között, hogy az utóbbi támogatta a Magyarország elleni aláírásgyűjtést.

Fidesz-KDNP állásfoglalás: „összehangolt kampány”

Mindez a Fidesz-KDNP állásfoglalása szerint egy „összehangolt kampány” része, ami mögött „Magyarország bevándorlás-politikájának az elutasítása áll”.

DK vélemény: támogatják

"Az Európai Parlament mai döntése világos jele annak, hogy az európai többség egyre inkább felismeri, hogy az Orbán kormány nemcsak Magyarországra, hanem egész Európára nézve is veszélyt jelent" - szögezte le közleményében Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője.

"Támogatjuk, hogy az Európai Bizottság aktiválja a jogállamiság megerősítésére szolgáló uniós keretet, és haladéktalanul kezdje meg a magyarországi demokrácia, jogállamiság és alapvető jogok mélyreható nyomonkövetési eljárását. Szorgalmazzuk, hogy folytassa az összes vizsgálatot annak érdekében, hogy az uniós jog alapján biztosítsa az uniós források átlátható és megfelelő felhasználását Magyarországon" - jelentette ki a baloldali képviselő.

Szocialista álláspont: igen és nem

"A szigorú vizsgálatot kezdeményező indítvány megkapta a szükséges többséget, így az európai káposzta nincs már többé a magyar kecskére bízva, a vonatkozó EU-hivatalok immár egyre kevésbé tudják figyelmen kívül hagyni a súlyos aggodalmakat" - vélekedett Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője.

"Nem támogattam az Európai Parlament mai plenáris ülésén a magyarországi helyzetről szóló közös állásfoglalási indítvány elfogadását" - tudatta közleményében Ujhelyi István, aki az MSZP színeiben jutott be az Európai Parlamentbe.

Ujhelyi szerint "Orbán Viktor egy veszélyes vírus, amely egyre súlyosabban fertőzi meg Magyarország után egész Európát is. Ám, ha csak egy újabb fenyegető határozat születik az Európai Parlamentben, azt Orbán és a tenyeréből etetett közmédia ismét az ország "megtámadásaként" fogja bemutatni" - tette hozzá.

Mélyreható megoldás szerinte többek között az lehet, ha az Európai Bizottság érdemi mechanizmussal állja útját annak, hogy uniós forrásokból építsék tovább az orbáni állampárt rendszerét.

"A Fidesz-kormány antidemokratikus és Európa-ellenes gyakorlatával szembeni fellépés követelése több mint jogos, a négy képviselőcsoport által közösen megfogalmazott javaslat minden megállapítása helyes és pontos. A szavazáson való tartózkodásom oka, hogy semmilyen olyan javaslatot nem tudok támogatni, amely Orbán Viktor bűnei miatt egész Magyarországot bünteti" - szögezte le az S&D frakció magyar tagja.

Forrás: BruxInfo

Címfoto: en.wikipedia.org